_csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.

Néha úgy elegem van a világból, néha úgy eltűnnék pár évre,
Néha úgy érzem a tehetetlenség kényszerít térdre,
Ezért örülök, ha hozzám bújsz, a bút ezért teszem félre,
Ezért babusgatlak, őrizgetlek, becézgetlek félve.
Elszorul a torkom, mikor látom ahogy integetsz,
Ahogy távolodsz, és zokogsz, úgy sajnálom, hogy így szeretsz.